A Főnix Csarnokban zajló Rövidpályás Gyorskorcsolya Európa-bajnokság délutáni programjában mind a hat magyar versenyző továbbjutott.

A délutáni első futamban Jászapáti Petrát szólították, a többi között a címvédő orosz Szofija Proszvirnova és az olimpiai ezüstérmes holland Yara van Kerkhof társaságában. A futamot az orosz korcsolyázó nyerte, míg a magyar versenyző az elejétől fogva a második pozícióban haladt és nagy csatában végig maga mögött tartva Van Kerkhofot elvitte a másik továbbjutó helyet. Jászapáti így mindhárom számban készülhet a folytatásra.

Bácskai Sára Luca saját futamában a rajt után a harmadik helyet foglalta el, de négy körrel a cél előtt gyönyörűen vágott be a szlovák Petra Rusnakova elé, és mivel csak az 500-on címvédő lengyel Natalia Maliszewska előzte meg a befutónál, ő is továbbjutott.

"Nagyon ideges voltam egész nap a hazai közönségtől, azt hiszem, belőlem nem a legjobbat hozza ki. Ötszázon mindent elrontottam, amit elronthattam, de az 1500-zal sem voltam elégedett, hiába jutottam tovább. Az 1000 méter volt a legjobb futásom" - értékelt az MTI-nek Bácskai.

A harmadik hazai egyéni induló, az ausztrál születésű Lockett Deanna nem rajtolt jól, csak a negyedik helyen haladt. Hét körrel futama vége előtt aztán közel másfél kört a külső íven korcsolyázva megelőzte a szlovák Lucia Filipovát, de úgy tűnt, előrébb nem tud lépni, és csak az időeredménnyel való továbbjutásban bízhat. Az utolsó előtti kanyarban végül újabb előzésre vállalkozott - megint csak a külső íven -, és annak ellenére került a cseh Michaela Sejpalova-Hruzova elé, hogy riválisa meglökte őt. Lockett továbbjutása azt jelentette, hogy ezen a távon minden hazai versenyző ott lesz a negyeddöntőben.

"Nem ez volt a legjobb futamom, nagyon meg kellett harcolnom a továbbjutó helyért, de minden jó, ha a vége jó, végül sikerült feljönnöm a második helyre" - fogalmazott továbbjutása után Lockett, aki Jászapátihoz hasonlóan minden távon sikerrel járt.

A férfiak 1000 méteres versenyét magyar szempontból Krueger Cole nyitotta, akinek a papírforma szerint az orosz Alekszandr Sulginovot vagy az ukrán születésű, de izraeli színekben versenyző Vladislav Bykanovot kellett volna megelőznie a biztos negyeddöntős helyért. Az amerikai születésű Krueger sokáig orosz ellenfele mögött haladt a továbbjutást érő második helyen, három körrel a vége előtt azonban Bykanov belső íven előzni tudott, így a magyar harmadikként futott be 1:26.870 perces időeredménnyel. Utóbbi azért volt fontos, mert ezzel a teljesítménnyel ő is kvalifikálta magát a következő fordulóba.

Liu Shaolin Sándor a rajtnál szemmel láthatóan nem erőltette meg magát, de így is harmadik helyre sorolt be. A futam első felében csak "utazott" a mezőnyben, majd négy körrel a befutó előtt "robbantott", és úgy korcsolyázta körbe az előtte haladókat, hogy az előzés alatt a karjait nem is használta.

Harmadikként Liu Shaoang következett, aki hamar a mezőny élére állt, így minden mögötte történt dulakodásból és bukásból kimaradt és fölényes sikerrel került a negyeddöntőbe.

"Mindig a legjobbat akarjuk magunkból kihozni, a selejtezők számunkra igazából amolyan bemelegítő futamok, ezeket kisujjból ki lehet rázni, mert itt még messze vannak egymástól a versenyzők" - mondta Liu Shaoang, hozzátéve, hogy szeretne ilyen közönség előtt majd a testvére ellen versenyezni.

A pénteki program a váltók negyeddöntőivel zárul.


Forrás: MTI

Fotó: Derencsényi István

Teljes magyar siker 1000 méteren!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK