Befejezte szereplését a debreceni műkorcsolya és jégtánc vb-n az Anasztázia Gubanova - Alekszej Szincov páros, akik a vb előtt nem sokkal tudták meg, hogy az Atahanova–Szpiridonov kettős visszalépését követően (sérülés) bekerülnek az orosz csapatba. Alekszej nem mellékesen ma ünnepli 21. születésnapját.

Mi volt az első reakciótok, amikor megtudtátok, hogy indultok a vb-n ?

–  Alekszej: Bár első számú tartalékok voltunk az orosz bajnokság után, kicsit azért váratlanul ért bennünket, egy hetünk sem volt az indulásig.

Ezt figyelembe véve, hogy értékelitek a 11. helyezéseteket?

– Alekszej: Sajnos nem sikerült minden úgy, ahogy gondoltuk, a tavalyi Vb-n negyedikek voltunk, ez rosszabbul sikerült, amit nagyon sajnálunk természetesen, de ez előfordul. Nem vagyunk elégedettek, szebb eredményeink voltak mostanában, pl. 3. hely a GP-n, a döntőben 4.-ek lettünk, most az első tízbe sem kerültünk be. Ez annak is betudható, hogy nem készültünk erre az utazásra, kicsit már lazítottunk, mindezek ellenére jó volt, hogy részt vehettünk ezen a vb-n.

 

Mióta korcsolyáztok együtt Anasztáziával?

– Alekszej: Öt éve.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

–  Alekszej: Az egyik legjobb a tavalyi vb volt. Akkor versenyeztünk először a világ legjobbjai között, és negyedikek lettünk, amit senki nem várt tőlünk.

Mennyire volt fárasztó ez a néhány nap?

– Alekszej: Nem volt nagyon megfeszített a tempó, volt szabadidőnk az edzések és a versenyek között.

Sikerült Debrecent felfedezni? Hogy tetszik a város?

– Alekszej: Voltam a futóparkban, és a főtéren, de még szeretnénk egy kicsit elsétálgatni, szívesen megnézzük, hiszen más, mint a mi városaink, tetszik nekünk, nyugodt és tiszta.

Ezek a napok nem csak a vb miatt különlegesek Neked, hanem a miatt is, hogy ma ünnepeled a 21. születésnapodat. Előfordult már, hogy a családodtól távol töltötted ezt a jeles napot?

– Alekszej: Nem, most először, és nagyon különleges és érdekes is így.

Mondhatjuk, hogy a vb szereplés lehetősége is egy ajándék számodra?

– Alekszej: Igen, hiszen minden születésnap egy állomás, lelkesítő, új élményeket szerez az ember.

Kívánunk Neked boldog születésnapot, további sok sikert!

Szülinap távol az otthontól

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK