A Magyarország – Brazília mérkőzéssel kezdődik meg ma 18 órától a XXI. női junior kézilabda-világbajnokság. A látványosnak ígérkező nyitóünnepség után már a játékosoké lesz a főszerep a Főnixben.

Brazília rendezte a Pán-amerikai női junior bajnokságot Goianiában márciusa 21-25. között. Cristiano Rocha szövetségi edző vezetésével a házigazdák megnyerték mind az öt mérkőzésüket - Paraguay, Uruguay, Dominikai Köztársaság, Chile és Argentína ellen -, így ők vehették át az aranyérmet. Rocha már jól ismeri játékosait, mivel már a 2016-os szlovákiai női ifjúsági világbajnokságon is ő edzette a csapatot, ahol a 12. helyezést ért el az együttes. A vb-n különösen jól szerepelt a kapus Renata Arruda, akinek védési hatékonysága 39,2%-os volt a világverseny során. A 19 éves játékos jelenleg a Mavi Nuevas Tecnologias La Calzada együttes tagja. A szurkolók imádják őt, buzdítják, hogy valósítsa meg az álmait. „Álmom, hogy játszhassak az olimpián és egy világbajnokságon brazil színekben. Mindennek eljön az ideje, dolgozom azon, hogy mindezt elérjem. Ha egyszer eljön az én időm, az azért lesz, mert megérdemeltem” –mondta el Renata.

Az Esporte Clube Pinheiros jobbszélsője, Maria Eduarda Santos szintén fontos szerepet töltött be a 2016-os szlovákiai vb-n – 26 találatot szerzett – a legutóbbi Pán-amerikai Bajnokságon pedig ő volt a gólkirálynő a 36 góljával. Csapattársa, Gabriela Bitolo nem lehetett tagja a brazil csapatnak Goianiában sérülés miatt, de mostanra már felépült, jó hír ez Rochának, aki kulcsemberének tarja a jobbátlövőt.

A 2018-as junior vb-n erős csapatba került Brazília (A-csoport) a házigazda Magyarországgal, Norvégiával, Montenegróval, Portugáliával és Elefántcsontparttal. „Nagyon nehéz csoport lesz, egészen más játékstílusban játszanak ellenfeleink, ezért nehéz lesz ellenük a pán-amerikai csapatoknak, mert négy európai korosztályos válogatott ellen kell megküzdenünk. Nem lesz könnyű bejutni a nyolcaddöntőbe” – mondta el Rocha.

 A brazil vezetőedző abban látja csapata erősségét, hogy „sok támadó lehetőséget dolgozunk ki, és megpróbálunk többféle forgatókönyvet kialakítani az ellenfeleinkkel szemben. Előfordulhat azonban, hogy néhány fontos játékosunk fizikálisan kimerül.”

A junior világbajnokság házigazdája, Magyarország, a 2017. évi U19-es Európa-bajnokság negyedik helyezettje, továbbá olyan játékosokkal büszkélkedhet, akik már Bajnokok Ligája tapasztalattal is rendelkeznek.

A magyar együttes két biztos győzelemmel – 26-21 Románia ellen és 34-26 Hollandia ellen – és egy szoros vereséggel – 23-24 Svédország ellen – nyerte meg csoportját a 2017-es Eb-n. Magyarország a középdöntőben is az élen végzett, miután 27-24-re győzte le Oroszországot, majd pedig 26-18-as győzelmet aratott Norvégia ellen. Az elődöntőben azonban nem tudták megállítani a franciákat, akik 31-26 arányban győzték le Magyarországot.

A bronzmérkőzésen a dánoktól elszenvedett 28-26-os vereség ellenére az Eb pozizív tapasztalattal zárult, a torna során megerősödött csapatszellem, nem beszélve a játékosok kiemelkedő teljesítményéről, mint pl. az FTC-Rail Cargo Hungaria balátlövőjéről, Háfra Noémiről – aki a kontinensviadal során 54 találatot szerzett – vagy a Dunaújvárosi KKA jobbátlövőjéről, Klujber Katrinról, aki 63-szor talált be.

Háfra 16-szor volt eredményes klubcsapatában (FTC-Rail Cargo Hungaria) a 2017/18-as női Bajnokok Ligája során, hozzásegítve ezzel csapatát a negyeddöntőbe jutáshoz, a balszélső Márton Gréta szintén ennyi találattal járult hozzá csapata sikeréhez. A jobbszélső Faluvégi Dorottya 33 találatot szerzett fel klubjában a harmadik Bajnokok Ligája szezonja során.

A kapus Binó Boglárka és a balszélső Fodor Csenge annak a Győri Audi ETO-nak a tagja, amely sorozatban másodjára hódította el a Women’s EHF FINAL4 trófeát.

A játékosok Bajnokok Ligájában megszerzett tapasztalata nagy előnyt jelent a magyar szövetségi edző, Vlagyimir Golovin számára. A klubszezon során is volt lehetősége a csapatnak együtt dolgozni, valamint nyolc mérkőzést játszott a magyar bajnokságban szereplő felnőtt együttesekkel. A vb-re történő felkészülés utolsó állomása a Debrecenben rendezendő barátságos torna az U19-es Európa-bajnok Franciaország, valamint Hollandia és Ukrajna ellen.

„Fontos volt számunkra, hogy elkerüljük a D-csoportot, a mi csoportunk meglehetősen kiegyensúlyozott, különböző stílusokkal, európai, afrikai és pán-amerikai csapatokkal. Elsődleges célunk, hogy bejussunk a nyolc közé, de természetesen, hogy a legjobb helyen végezzünk a csoportban”- mondta el Vlagyimir Golovin.

Magyarország két U20-as világbajnoki ezüstéremmel és egy bronzéremmel büszkélkedhet, tehát itt az idő a szépítésre. „Hazai közönség előtt az éremért szeretnénk harcolni – mondja el a szövetségi kapitány. Úgy gondolom, hogy van esélyünk bejutni az elődöntőbe.”

Nyitómeccs a Főnix Csarnokban!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK