A vasárnapi megnyitó ünnepség látványos táncelőadással, csodálatos fény- és lézer show-val indult, ahol két csapat, két világ vívott egymás ellen, akárcsak a Trónok harcában.

Az ünnepség keretében Pálinger Katalin a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, Barcsa Lajos Debrecen városának alpolgármestere és Frantisek Taborsky az IHF Végrehajtó Bizottságának tagja mondta el megnyitó beszédét.

Ezen a világbajnokságon „Bármi megtörténhet!”, hiszen a világhírű 2CELLOS lépett színpadra és varázsolta el az egész Főnix Csarnokot. A két fiatal tehetség koncertjének hatására szinte felrobbant a Csarnok, a Rolling Stones, az AC/DC, Michael Jackson, a Nirvana és a The White Stripes legnépszerűbb slágereivel kápráztatták el a szurkolókat.

A felejthetetlen pillanatokat követően már a házigazda magyarok és a brazil együttes nyitómeccsére fókuszált a népes publikum.

Elfogódottan kezdte a világbajnokságot a magyar válogatott, 5-3-as vezetése után többször is hárított a brazil kapus, így végig szoros volt a félidő, 9-8-at követően egyenlített a dél-amerikai együttes, de végül a mieink térhettek nyugovóra egy gólos előnnyel.

A vendégcsapat továbbra is szívósan tartotta magát, így döntetlen körüli állással kezdődött az utolsó öt perc, de végül a hajrá a magyar csapatnak sikerült jobban, a nyolc gólig jutó Klujber Katrinnak köszönhetően végül három gólos győzelemmel rajtolt a magyar együttes.

Golovin Vlagyimir, Magyarország szövetségi edzője: - Örülök a győzelemnek, de nem saját játékot játszottunk, és ez volt a legnagyobb problémánk. Nagyon lelassítottak minket a brazilok, rengeteg helyzetet, ziccert hagytunk ki, és sok technikai hibával sikerült befejeznünk a támadásainkat, ez megzavart minket. Gratulálok a braziloknak, tudom, hogy nagyon későn érkeztek meg, de nagyon akciósan és jól küzdöttek. Elemezzük majd a mai mérkőzést, megpróbáljuk kijavítani a hibákat. Sajnálom, hogy a mutatott játékunkkal nem tudtuk kiszolgálni a közönséget.

Klujber Katrin: - Én egy kicsit jobbra számítottam, lehet, hogy az első meccs miatt izgultunk ennyire, ettől sokkal többet tud a csapat. Sok hibával játszottunk, ezeket ki kell javítani a következő mérkőzésre. Mindenki túl akarta magát vállalni és ezért volt a sok kihagyott helyzet.

Cristiano Da Rocha Silva, Brazília szövetségi edzője: - Kiegyensúlyozott játék volt, néhány támadásunkat nem sikerült úgy befejezni, ahogy ezt a csapat szerette volna. Bízom benne, h ez a játék csak előrevisz minket, és a fejlődésünket segíttette a folytatáshoz.

Gabriela Clausson Bitolo: - Remélem, és bízom benne, hogy ez a játék előrébb visz minket. Nagyon fáradtak voltunk, és ez nagyban meglátszott a játékunkon is. Remélem, hogy a következő mérkőzésen győzni fogunk, és meg tudjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek.

Női világbajnokság, A-csoport, 1. forduló:

MAGYARORSZÁG-BRAZÍLIA 27-24 (16-14)

 

 

Háromgólos magyar győzelem a nyitányon!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK