Hétfőn megkezdődött a visegrádi négyek hagyományos teremtornája. A férfi A és férfi U21-es válogatottaknak kiírt viadalt január 22. és 24. között rendezik meg a debreceni Főnix Csarnokban – mindkét csapatunk címvédőként kezdte meg az küzdelmeket Csehország legjobbjai ellen. U21-es csapatunk döntetlent ért el, míg a megfiatalított A-válogatott két öngólt is vétve rendkívül balszerencsés, ám súlyos vereséget szenvedett.

A visegrádiak futsaltornáját 2003 óta rendezik meg a magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák futsalválogatott részvételével, az idei a viadal tizenötödik felvonása. Először fordul elő, hogy a visegrádi országok válogatottjai közül hiányozni fog az egyik, a lengyelek A-válogatottjukkal ugyanis már a január végén kezdődő Eb-re készülnek, és nem tudták vállalni a részvételt. Beugróként egy, a lengyeleknél is magasabban rangsorolt, de az Eb-ről idén lemaradó együttes, a horvát válogatott egészíti ki a cseh, szlovák, magyar triót (az U21-es csapatok tornáján ugyanakkor ott vannak a lengyelek is, így itt a klasszikus négyes tagjai mérik össze erejüket).

Hétfőn elsőként a magyar U21-es válogatott lépett pályára Csehország ellen 13 órától, mégpedig Cseresnyés Alex – Bognár Bálint, Pál Patrik, Sáhó Kristóf, Józsa Tamás összeállításban.

A magyar csapat kezdte jobban a mérkőzést, egy szép kényszerítő után Józsa került gólhelyzetbe, de kimaradt a lehetőség. Az idő előre haladtával előbb kiegyenlítettebb lett a játék képe, majd a csehek átvették az irányítást. Ezt előbb egy kapufával jelezték, majd a 10. percben egy időkérést követő begyakorolt figurával Daniel Kasal átlövésével megszerezték a vezetést (0–1). Szinte azonnal jöhetett volna az egyenlítés, de Pál veszélyes szabadrúgását fogta a cseh kapus, és az ismétlés is kimaradt, így a fordulásig már nem változott az eredmény.

A második félidő hasonló játékot hozott, mint az első, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, ám nem kidolgozott helyzet, hanem egy öngól változtatott az álláson: Nemec kapus talpa alatt becsorgott egy cseh hazaadás (1–1). Sajnos ellenfelünk szinte azonnal betalált a túloldalon is, ismét Daniel Kasal volt eredményes (1–2), ám a magyar fiatalok nem adták fel, és Pál Patrik jobb alsó sarokba lőtt büntetőjével egyenlítettek a 31. percben. A hajrában a győzelmet is megszerezhette volna Fehér Zsolt csapata, mikor Pál a cseh vészkapust is kicselezte, de lövése előbb a jobb, majd a bal kapufát is érintve kifelé pattant, így maradt a döntetlen.

A nap utolsó mérkőzésén az A-válogatott szintén Csehország ellen lépett pályára. A tavalyi tornán diadalmaskodó csapat alaposan átalakult, megfiatalodott a 2016-os szlovákiai tornához képest, az akkori tizennégyes keretből mindössze hatan tagjai az aktuális magyar csapatnak.

A csehek ellen az Alasztics Marcell – Vas Ádám, Trencsényi János, Nagy Imre, Siska Gergő összeállítású kezdőcsapat vette fel a küzdelmet. A két gárda azonnal egymásnak esett, David Drozd nagy helyzetével indult a meccs, de a túloldalon a magyar csapat is többször veszélyeztetni tudott – elsősorban Tatai József előtt adódtak lehetőségek.

Az első félidő hajrájában Hajmási Milán szerzett erőszakosan labdát cselező ellenfelével szemben, végigrobogott a pályán, de Libor kapusban elakadt a ziccer. A lecsorgó labdát Hajmási így is középre tudta tenni, nagy kavarodás alakult ki, amelyben a kapu is elmozdult a helyéről, így végül gól nem született.

A második felvonás cseh lehetőségekkel kezdődött, de Alasztics előbb nagy bravúrral, majd magabiztosan védett egy-egy lövést. A túloldalon Klacsák kerülhetett volna ziccerbe egy szép támadás végén, de az utolsó csel nem sikerült, és szögletre mentettek a védők. A beadás után azonban nemhogy a magyar csapat szerzett volna gólt, de lefordultak a csehek, és egy sarokkal középre tett labda után Tomás Vnuk az üres kapuba lőtt (0–1).

Két perccel később szintén Vnuk volt a főszereplő: a bal oldalról lőtte középre a labdát, Klacsák becsúszva próbált menteni, ám a saját kapujába sodorta a labdát (0–2). A magyar csapat balszerencse-sorozata ezt követően is folytatódott: a cseh kapu előtt kimaradt Nagy Imre helyzete, az ellentámadásból pedig újabb öngól született, ezúttal Harnisch Ákos becsúszása után került a magyar kapuba a labda (0–3).

A magyar válogatott mindent egy lapra feltéve, kapus helyett is mezőnyjátékossal játszva megpróbált visszajönni a meccsbe, de egy labdaszerzés után a csehek voltak ismét eredményesek, Resetár ívelt messziről az üres kapuba (0–4), és ez már sok volt a dekoncentrálttá váló magyar válogatottnak, amely ellen a meccs hajrájában Zaruba és Kudelka is betalált (0–6). Ekkora különbség egészen biztosan nincs a két csapat között, az öngólok nagyon megfogták a mieinket, de a hibáinkat könyörtelenül kihasználó Csehország nagy különbséggel is megérdemelten nyerte a mérkőzést.

– Az első félidő döntetlennel zárult, és a játék képével is meg lehettünk elégedve. A folytatásban azonban a megfiatalított, csapatépítés elején járó válogatott túl stresszesen futballozott. Nem az öngólok jelentették az igazi problémát, hanem hogy labdatartással nem tudtuk dominálni a mérkőzést, és a csehek sokszor kerültek 6-7 méterre a kapunktól. A futsal nagyon gyors játék, másodpercek alatt alakulhatnak ki a helyzetek mindkét kapu előtt. A mi lehetőségeink kimaradtak, ellenfelünk viszont minden helyzetét gólra váltotta, összességében ez okozta a nagy különbséget, ami a játék képét tekintve egyértelműen túlzó és igazságtalan, de le kell vonnunk a tanulságokat, hogy újra olyan szép sikereket érhessünk el, mint két éve a debreceni csarnokban – értékelte a látottakat Sito Rivera szövetségi kapitány.

Kedden 18 órától a magyar válogatott a nyitónapon a horvátoktól 1-0-s vereséget szenvedő Szlovákia ellen lép pályára a Főnix Csarnokban. A belépés ingyenes.

 

Hétfői eredmények:

Lengyelország U21–Szlovákia U21 1–2


Magyarország U21–Csehország U21 2–2

gól: Nemec (24., öngól), Pál (31.), illetve Kasal (10., 25.)


Horvátország–Szlovákia 1–0


Magyarország–Csehország 0–6

gól: Vnuk (22.), Klacsák (öngól, 24.), Harnisch (öngól, 28.), Resetár (32.), Zaruba (35.), Kudelka (37.)

 

A Visegrádi Négyek Tornájának további programja:


Január 23.:

Lengyelország U21-Csehország U21, 10.30

Szlovákia U21-Magyarország U21, 13.00

Csehország-Horvátország, 15.30

Szlovákia-Magyarország, 18.00


Január 24.:

Csehország U21-Szlovákia U21, 10.30

Magyarország U21-Lengyelország U21, 13.00

Csehország-Szlovákia, 15.30

Magyarország-Horvátország, 18.00

 

Forrás: mlsz.hu

Egy pont a nyitónapon

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK