Idén Magyarország, azon belül Debrecen lesz a házigazdája a visegrádi négyek futsaltornájnak. A férfi A és férfi U21-es válogatottaknak kiírt viadalt január 22. és 24. között rendezik meg a Főnix Csarnokban.

A visegrádiak futsaltornáját 2003 óta rendezik meg a magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák futsalválogatott részvételével, az idei lesz a viadal tizenötödik felvonása. Először fordul elő, hogy a visegrádi országok válogatottjai közül hiányozni fog az egyik, a lengyelek A-válogatottjukkal ugyanis már a január végén kezdődő Eb-re készülnek, és nem tudták vállalni a részvételt. Beugróként egy a lengyeleknél is magasabban rangsorolt, de az Eb-ről idén lemaradó együttes, a horvát válogatott egészíti ki a cseh, szlovák, magyar triót (az U21-es csapatok tornáján ugyanakkor ott lesznek a lengyelek is, így itt a klasszikus négyes tagjai mérik össze erejüket).

A mieink - a torna történetében először - 2016 őszén megnyerték a viadalt, sőt mindjárt dupláztak, hiszen U21-es csapatunk is aranyérmesként tért haza Szlovákiából.

A címvédésre készülő A-válogatottnál a tapasztalt, rutinos futsalosok mellett több fiatal játékos is lehetőséget kap a bizonyításra, nem lesz ugyanakkor ott a tornán Dróth Zoltán, aki ebben az időszakban a kazah klubcsapatában rá váró kihívásokra szeretne koncentrálni.

- A célunk, hogy megvédjük azt a címet, amit 2016-ban elsőként sikerült megszereznünk. Fontos, hogy ismét a legmagasabb szinten versenyeztethetjük a válogatottat, így a felnőtt együttes fiatal játékosai rutint, tapasztalatot szerezhetnek a nemzetközi szinten. Az A-válogatott alaposan átalakult, megfiatalodott a 2016-os szlovákiai tornához képest, az akkori tizennégyes keretből mindössze hatan tagjai az aktuális csapatnak - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Sito Rivera szövetségi kapitány.

Az U21-es válogatottat irányító Fehér Zsolt az mlsz.hu-nak elmondta: bár csapatában is jó néhány változás volt a szlovákiai tornagyőztes kerethez képest, hazai közönség előtt a címvédésért lép pályára az együttes.

- A keret kialakításánál előnyt élveztek azok a játékosok, akik rendszeresen lehetőséget kapnak a felnőtt bajnokságban, bízom benne, hogy a megújult csapattal hasonlóan eredményesen tudunk szerepelni, mint a győzelmünkkel véget ért szlovákiai viadalon. Az erőviszonyok roppant kiegyenlítettek, szoros küzdelmet várok, három nagyon nehéz meccsen kell helytállnunk - fogalmazott az U21-esek szövetségi edzője.

 

A Visegrádi Négyek Tornájának programja:

Január 22.:

Lengyelország U21-Szlovákia U21, 10.30

Magyarország U21-Csehország U21, 13.00

Horvátország-Szlovákia, 15.30

Magyarország-Csehország, 18.00

Január 23.:

Lengyelország U21-Csehország U21, 10.30

Szlovákia U21-Magyarország U21, 13.00

Csehország-Horvátország, 15.30

Szlovákia-Magyarország, 18.00

Január 24.:

Csehország U21-Szlovákia U21, 10.30

Magyarország U21-Lengyelország U21, 13.00

Csehország-Szlovákia, 15.30

Magyarország-Horvátország, 18.00

 

Az A-válogatott kerete:

Kapusok:

Alasztics Marcell (ETO FC)

Mezei Dávid (Berettyóújfalu)

Mezőnyjátékosok:

Dávid Richárd (ETO FC)

Klacsák Bence (ETO FC)

Vas Ádám (ETO FC)

Gál István (Berettyóújfalu)

Trencsényi János (Berettyóújfalu)

Horváth Norbert (DFDSE)

Hosszú Ádám (DFDSE)

Nagy Imre (Nyírgyulaj)

Sánta Attila (Nyírgyulaj)

Hajmási Milán (Haladás)

Tatai József (Veszprém)

Harnisch Ákos (Bőny)

 

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok:

Cseresnyés Alex (DFDSE)

Vámosi Marcell (Ferencváros)

Faragó Ádám (Debrecen)

Mezőnyjátékosok:

Bognár Bálint (ETO FC)

Szűcs Ádám (ETO FC)

Sáhó Kristóf (ETO FC)

Horváth Benedek (Ferencváros)

Pál Patrik (DFDSE)

Fekete Olivér (Aramis)

Nehéz Krisztián (Csömör)

Józsa Tamás (Csömör)

Víz Fülöp (Csömör)

Sipos Gergő (Haladás)

Gémesi Áron (Dunakeszi)

Mányi Domonkos (TF)

 

Forrás: mlsz.hu

Debrecenben védhetik meg címüket futsal válogatottjaink!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK