A pjongcsangi olimpia bajnoka a Lilla Téri Általános Iskolában beszélt pályafutásáról, valamint a Világkupa fontosságáról.

Illusztris vendég érkezett ma délelőtt a Lilla Téri Általános Iskolába, hiszen a legutóbbi téli ötkarikás játékokon a magyar rövidpályás gyorskorcsolya váltóval aranyérmes Knoch Viktor élvezte a gyerekek és a pedagógusok vendégszeretetét. A pályafutását három éve befejező gyorskorist hozzáértő közönség várta, mivel a tornateremben megjelent diákok már az elején egyöntetűen kijelentették, hogy bizony ők már tudnak korcsolyázni. A november 18. és 21. között a Főnix Csarnokban rendezendő Rövidpályás Gyorskorcsolya Világkupa nagykövete egy kicsit nosztalgiázott, hiszen felidézte, amikor hétéves korában megismerkedett a sportággal, testvére inspirálására.

Megemlítette továbbá azt is, hogy az edzőtáborok és a versenyek miatt sokat hiányzott az iskolából -ez a kijelentés igencsak tetszett a jelenlévő tanulóknak-, de a sportnak köszönhetően bejárta a világot. A négy olimpián is résztvevő Knoch Viktor szintén őszintén beszélt arról, hogy az élsport rengeteg lemondással járt számára, de annak ellenére, hogy alig vett részt pl. osztálykiránduláson, sosem érezte, hogy bármiből is kimaradt volna. Hangsúlyozta a tanulás fontosságát, és biztatta a gyerekeket, hogy korcsolyázzanak, mert ezáltal fejlődik a mozgáskoordinációjuk és az egyensúlyérzékük.

A negyvenöt perces találkozó alatt arra is volt lehetőség, hogy a jelenlévők kérdezzenek. A tanulók pedig éltek is a lehetőséggel, csak úgy záporoztak a jobbnál jobb kérdések. Knoch Viktor természetesen elhozta magával az olimpiai aranyát és a dresszét, majd a végén matricákat és kitűzőket kaptak ajándékba, emlékbe a diákok, akik közül sokan megígérték, hogy novemberben személyesen is ott lesznek majd családjukkal a Főnix Csarnokban, az olimpiai kvalifikációs Világkupán. 

Debrecenbe látogatott a Világkupa nagykövete, Knoch Viktor

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK