Varnyú Alex kerül be az olimpiai címvédő férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltóba a november 18. és 21. közötti debreceni Világkupán.

A Gyakorló Jégcsarnokban rendezett csütörtöki sajtóesemény elején Csi Ta-jü, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete köszöntötte az itt edzőtáborozó kínai, valamint a házigazda magyar short track csapat tagjait, továbbá sok sikert kívánt nekik a felkészüléshez és a februári pekingi pekingi olimpiához.

Bánhidi Ákos csapatmenedzser az első két, pekingi és nagojai vk-forduló kapcsán az MTI-nek kiemelte, összességében elégedett az ott elért eredményekkel, még úgy is, hogy Japánban „elsüllyedtek” a puha jégen.„Technikás, erős korcsolyázóink vannak, nekik ez nem kedvez. Kínában pedig Ádótól vettek el visszafújással egy 1500-as aranyat, ez még mindig fáj” – utalt Liu Shaoang kizárása a tréner.


A szakvezető a többi, régen látott távol-keleti és észak-amerikai válogatottal kapcsolatban – az elmúlt idényben nem rendeztek világkupa-futamot – kifejtette, látszik, hogy a riválisok sem lazsáltak.

„Ahogy eddig, úgy most is kellőképpen fel vannak fegyverkezve, mindig számolni kellett velük, de óriási meglepetés nem igazán ért. A kínaiak állóképességének javulásán látszik, koreai edzővel dolgoznak, emellett pedig az amerikaiak női sora lépett előre hatalmasat” – elemezte a többieket Bánhidi Ákos.

A magyarok olimpiai esélyeivel kapcsolatban azt mondta, elsősorban az 500 és az 1000 méter áll közel a versenyzőkhöz, de a Liu testvérek épp Kínában bizonyították, hogy megfelelő taktikával 1500-on is lehet keresnivalójuk.

„Emellett természetesen a férfi és a mixváltó is eséllyel száll fel a jégre” – tette hozzá a szakvezető. Utóbbi kapcsán megemlítette, jó kezdeményezésnek tartja a versenyszámot, mert az összes sportág igyekszik néző- és médiaközpontúvá tenni a maga produkcióit, ebbe pedig a vegyesváltó száguldása remekül beleillik. A magyar váltóról megjegyezte, a „hölgypárosnál kell még egy kicsit tuningolni” magukat, és akkor ez a csapat is éremesélyes lehet.


A debreceni vk-forduló kapcsán elmondta, az olimpiai címvédő férfiváltóban egy változás lesz: Jászapáti Péter helyett Varnyú Alex fut majd.

„Nagy erőt ad majd, hogy közönség előtt korcsolyázhatunk, ennek segítségével, ha sikerül jó jeget fabrikálni Debrecenben, remélem, hasonló eredményeket tudunk elérni, mint az első vk fordulóban” – tekintett előre Bánhidi, aki a női váltóval kapcsolatban megjegyezte: a staféta „borotvaélen táncol”, a komoly teljesítmény mellett némi szerencsére is szüksége volna ahhoz, hogy sikerüljön kivívnia az ötkarikás részvételt, amire ugyanakkor a csapatmenedzser szerint „érettek”. A váltó jelenleg kilencedik az országok rangsorában.

Az olimpiai bajnok Liu Shaoang az első két vk-fordulóra visszatekintve kiemelte, készültek arra, hogy nem biztos, hogy érmeket fognak nyerni, és elsősorban nem is ez volt a cél, hanem a szükséges világkupapontok megszerzése.

„Lehetett érezni a mezőnyön, hogy mindenki kicsit feszültebb, nagy volt a csata a jégen. Az eredmények önmagában lehettek volna kicsit jobbak is, de nem most kell az érmeket nyerni” – fogalmazott a szezon fő versenyére, a pekingi olimpiára utalva Liu Shaoang.

A 23 éves korcsolyázó szerint arra jó volt ez a két forduló, hogy újra megismerjék a riválisokat, kitapasztalhatták egymás tudását.

„Ázsiába nekünk kellett sokat utazni, most viszont hazai pályán jobb esélyekkel fogunk indulni” – hangsúlyozta Liu Shaoang, aki tavaly a Főnix Csarnokban rendezett Európa-bajnokságon két-két arany- és ezüstérmet szerzett.

„Jó nyári felkészülésen vagyunk túl, ez ki fog tartani az olimpia végéig, mire odajutunk, mentálisan és fizikálisan is mindenki a maximumot fogja tudni kihozni magából” – tekintett előre az olimpiai bajnok.


A jövő évi, pekingi ötkarikás játékokra nyolc-nyolc férfi és női váltó jut ki. Az egyéni számokat illetően 500 és 1000 méteren 32, 1500 méteren pedig 36 fős lesz a mezőny, amely úgy alakul ki, hogy minden versenyző három legjobb eredménye számít a kvalifikációs pontversenybe. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két vk-aranyérmet hozó vegyesváltó bemutatkozik az olimpia műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni kvótát szerezzen.

A harmadik állomásnak Debrecen ad otthont november 18. és 21. között, majd egy héttel később a hollandiai Dordrechtben zárul a vk-sorozat.

 

Forrás: MTI

Fotó: Földi Imre

Csere a magyar csapatban a debreceni Világkupára

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK