2002. szeptember 30-án, immár tizennégy éve, hogy átadták Magyarország második legnagyobb csarnokát.

Nemrég a Hódos Imre Rendezvénycsarnok kapcsán írtunk arról, hogy ,,Ha ezek a falak mesélni tudnának”. Ez a kijelentés dettó igaz a számos világversenyt, középiskolai szalagavatót, egyetemi tanévnyitót, jó néhány koncertet, játékkiállítást stb. megélt Főnix Csarnokra. Mindenki válogathat az emlékeiben kutatva – talán nagyon nehéz a döntés-, hogy számára melyik a legkedvesebb emlék, ami Debrecen egyik emblematikus épületéhez köti. Szerencsére van miből választani. Néhány napja közel hatezer ember szurkolt a Loki-Győr kézimeccsen, de már-már szokásos módon itt tett fogadalmat szeptemberben a Debreceni Egyetem nyolcezer, első éves hallgatója, valószínűleg örökre szívükbe zárva a csarnokot.

2002-ben szinte itt ismerte meg a világ a legendás tornász, Berki Krisztián nevét. E falak között adott felejthetetlen koncertet többek között Joe Cocker, Bryan Adams, Lenny Kravitz és a hajdúságiak legnagyobb örömére a Tankcsapda.

A jeges sportágak is többször otthonra találtak már a létesítményben, nemegyszer a Főnixre figyelt már a jégkorongos, a gyorskoris, a műkoris és a jégtáncos társadalom.

Talán ha lehetek egy kicsit szubjektív, meggyőződésem, hogy a magyar futsal válogatott nem jutott volna ki az idei szerbiai Eb-re, ha nem a Főnixben játssza a románok elleni sorsdöntő meccset. Emlékeznek? A hosszabbítás utolsó másodpercében, a dudaszó pillanatában fejelte az egyenlítést, és egyben a továbbjutást jelentő gólt keleti szomszédunk kapujába Dróth Zoli, majd elszabadult a ,,pokol”… Több ezren ölelkeztek örömittasan a lelátón, a játékosok pedig gombóccal a torkukban adták az interjúkat. Számomra ez az este tartozik a verhetetlen kategóriába.

A Debreceni Sportcentrum Kft. által üzemeltetett létesítmény remélhetőleg ugyanolyan vonzó lesz a következő tizennégy évben is számunkra, mint eddig. A programkínálat meglehetősen pazar, már most dörzsölhetjük a tenyerünket, ha pl. a novemberi ,,Jézus Krisztus Szupersztár” darabra gondolunk, melyet a Madách Színház kizárólag Debrecenben mutat be.

Isten éltessen Főnix Csarnok!!!

 

Ó Nagy Ferenc

 

Boldog születésnapot Főnix!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK