Balázs Attila és Ruben Bemelmans mérkőzésével kezdődik pénteken a Magyarország–Belgium tenisz Davis Kupa-selejtező Debrecenben.

A csütörtöki sorsoláson eldőlt, hogy a héten az elsőszámú magyar játékossá előlépett Balázs – aki 76. a világranglistán – lép majd először pályára, majd a második egyes mérkőzést Fucsovics Márton (84.) vívja Kimmer Coppejansszal. Köves Gábor szövetségi kapitány rajtuk kívül Piros Zsombort (401.), Marozsán Fábiánt (523.) és Nagy Pétert (530.) hívta be a keretbe.

Szombaton déltől a két hazai éljátékos először párosban lesz érdekelt, majd két újabb egyes meccs következik a péntekihez képest fordított felállásban a Főnix Csarnokban.

A világranglistán tizedik David Goffin távollétében a vendégek a Kimmer Coppejans (154.), Ruben Bemelmans (222.), Arthur De Greef (332.), Joran Vliegen (párosban 36.), Sander Gille (párosban 43.) ötössel érkeztek.

Köves Gábor először a megreformált DK-lebonyolításról beszélt, melyben már csak két nyert szettig tartanak a meccsek. „Új a helyzet, mert 0-2-ről már nem lehet visszajönni. Komolyra fordítva a szót, bizonyos szempontból nehezebb ez a szisztéma, mert nem szabad szettelőnyt adni az ellenfélnek. Nálunk várhatóan ketten lépnek pályára a belgák ellen, így nekünk jó, hogy rövidebb mérkőzések lesznek, kevesebb időt kell a pályán tölteni - igaz, azt két nap alatt” – fejtette ki a kapitány.

Az új technológiával készült salakpályáról szólva – amely mindössze 12 óra alatt készült el – Köves Gábor úgy vélekedett, hogy a hagyományos salakon otthonosan mozgó Balázs Attilának kicsit gyors, míg a kemény borítást kedvelő Fucsovics Mártonnak lassú a pálya.

„Még nem döntöttem el, hogy tetszik-e ez a borítás, majd a meccseken kiderül” – jelentette ki Balázs, míg Fucsovics szerint egyértelműen jó lesz a pálya.

Fucsovics az előzőhöz képest teljesen más összecsapásra számít. A két válogatott legutóbbi összecsapásán, 2018 februárjában a belgák 3–2-re nyertek Liege-ben, Fucsovics Márton pedig Ruben Bemelmanstól, majd a top 10-es David Goffintől is kikapott.

„Akkor Ausztráliából úgy jöttem haza, hogy volt egy fertőzés a lábujjamon, és öt-hat napot ki kellett hagynom a DK előtt. Fontos emellett, hogy az a párharc Belgiumban volt, belga szurkolók előtt és kemény pályán, ráadásul Bemelmans és Goffin is jól játszott – nyilatkozott Fucsovics. – Ez most más tészta: Magyarországon vagyunk, salakpályán, és nincs itt Goffin. Mondhatnám, hogy mi vagyunk az esélyesebbek, de pont ezért lehet nehéz nyerni. Rajtunk van a nyomás, hogy ezt be kell húzni, de most már csak a meccsekre szabad koncentrálnunk, semmi másra.”

A Főnix Csarnokban bemutatkozó, új technológiával készült salakpályáról kedvező benyomásokat szerzett a világranglista 84. helyezettje. „Lassú, sártúró pályára számítottam, de kellemesen csalódtam, mert jó a borítás sebessége. Igaz, hogy úgy kell rajta mozogni, mint egy salakpályán, hátulról játszva, csúszkálva, mégis van súlyuk az ütéseknek. Az én keménypályás ütéseim is remekül működnek, szóval nem rossz” – fogalmazott.  Hozzátette: {Nekem mindig nehéz visszaszoknom keménypályáról salakra, de így, hogy itt most gyorsabbak a körülmények, és tudok nagyokat ütni-szerválni, várhatóan könnyebb dolgom lesz a jövő héten Indian Wellsben.”

Fucsovics pénteken – Balázs Attila és Bemelmans után – a második mérkőzésen lép majd pályára a 154. helyen álló Kimmer Coppejans ellen, akivel 1-1 a mérlege.

A tavaly februári selejtezőben a Fucsovics és Balázs nélkül kiálló magyarok 5-0-ra kikaptak a németektől Frankfurtban, majd szeptemberben a budapesti osztályozón – immár a legjobbakkal kiegészülve – 3–2-re verték az ukránokat, így idén is a selejtezőben próbálkozhatnak.

A debreceni párharc győztese a világ legjobb együtteseivel küzdhet meg a novemberi, 18 csapatos madridi DK-döntőben, míg a vesztes osztályozót vív a bennmaradásért szeptemberben.

A program

Péntek

 16.00: Balázs Attila–Ruben Bemelmans. Utána: Fucsovics Márton–Kimmer Coppejans

Szombat

12.00: Fucsovics Márton, Balázs Attila–Sander Gille, Joran Vliegen.

Utána: Balázs Attila–Kimmer Coppejans és Fucsovics Márton–Ruben Bemelmans

 

Forrás: MTI

Fotó: MTSZ/Zádor Péter

Balázs Attila kezd a belgák ellen

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK