A Szolnoki Olaj győzelmével ért véget a 61. Zsíros Tibor Férfi Kosárlabda Magyar Kupa, miután a nagydöntőben 15 ponttal legyőzte a Falco csapatát. A bronzérmes az Atomerőmű SE lett, míg a Hepp Kupát az Oroszlány hódította el.

A Hepp Kupa küzdelmeivel indult a harmadik nap is, a bronzmérkőzésen a Pécs fiataljai és a Salgótarján csapott össze. A PVSK már az első negyed után is vezetett, de a középső két negyedben valósággal átgázoltak a nógrádiakon, és eldöntötték a bronzérem sorsát. Antóni Csanádék érezhetően könnyebben túl tudták tenni magukat a vesztes elődöntőn, sokkal jobban élvezték a játékot ellenfelüknél, ráadásul mind a tizenkét játékosuk jegyzett pontot is.

A másod- vagy annál alacsonyabb osztályú csapatoknak kiírt sorozat döntőjében a B-csoport jelenlegi listavezetője és harmadik helyezettje találkozott. Ennek megfelelően parázs küzdelmet hozott az összecsapás, a félidő még csak kétpontos Oroszlányi vezetést hozott. A fordulás után még sokáig  tudta tartani a lépést a Nyíregyháza, ám a záró felvonásra kissé elfáradtak. A 29 pontot, közte 6 triplát szerző Madár András vezérletével 14 pontos győzelmet aratott az OSE, így idén ők vihetik haza a Hepp Kupát.

A Magyar Kupa bronzmérkőzésén mindkét együttes pihentette két kulcsjátékosát, így az eddig kevesebb játéklehetőséget kapók is lehetőséghez jutottak. Egyik csapat sem szakadt meg a kényelmes tempóban, bár így is színvonalas kosárlabdát láthatott a publikum. Sokáig az Alba vezetett, ám a negyedik negyedben fordított az ASE. Érezhetően sokkal jobban akarták a sikert, és az öt hárompontost is elsüllyesztő Richard Guinn parádés játékának köszönhetően végül magabiztos sikert arattak a teljesen motiválatlan székesfehérváriak felett.

A döntőben már közel 3000 néző láthatta, ahogy az Olaj állva hagyja ellenfelét, négy perc után már kétszámjegyű volt a különbség. A negyed derekára felébredt a Falco, és okosan kihasználva a szolnoki centerek faultproblémáit-és Vojvoda Dávid rövid pihenőjét- hat pontra zárkóztak. A fojtatásban is hihetetlen magas szinten játszottak a csapatok, mindkét fél ötven százalék felett dobta a triplákat, ráadásul időnkét egy-két látványos zsákolással is jelentkeztek. A félidő zárása a Szolnoki Olajnak sikerült jobban, így 46-35-öt mutatott az eredményjelző.

A fordulás után bekeményítettek a csapatok, érthetően sokkal jobban igyekeztek védeni a perimétert, így jóval nagyobb tér nyílt a magasemberek előtt a palánkok alatt. A különbség sokáig nem változott, a 10-12 pontos Olaj vezetés állandósult. A záró felvonásban újra ritmust tudott váltani a Szolnok, Voljvoda triplája után már megnyugtató volt az előnyük (67-50). Hiába küzdöttek becsülettel a vasiak, az idő előrehaladtával egyre egyértelműbbé vált, hogy idén se törik meg a kupaátkot, történetük ötödik döntőjét is elveszítik. A Szolnoki Olaj ezzel története hetedik kupagyőzelmét aratta, a döntő MVP-jének pedig Vojvoda Dávidot választották.

Összességében egy rendkívül színvonalas nyolcas döntőt láthattak a hétvégén a Főnix Csarnokba kilátogatók, a nézőszám pedig bizonyítja, hogy Debrecenben van igény a minőségi kosárlabdára.

 

Eredmények:
PVSK-Kronosz Kiadó – Salgótarjáni KSE 79-51 (18-13, 18-9, 23-6, 20-23)

Nyíregyháza Blue Sharks – OSE Lions 81-95 (24-18, 17-25, 22-24, 18-28)

Hepp Kupa végeredmény: 1. OSE 2. Nyíregyháza 3. PVSK 4. SKSE

Alba Fehérvár – Atomerőmű SE 53-67 (18-17, 12-14, 17-16, 6-20)

Szolnoki Olaj – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 82-67 (25-19, 21-16, 15-13, 21-19)

Magyar Kupa végeredmény: 1. Szolnoki Olaj 2. Falco KC Szombathely 3. ASE 4. Alba Fehérvár

 

Fotó: Égerházi Péter

A Szolnok nyerte a Magyar Kupát Debrecenben

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK