A rangos sportesemények után ismét a zenéé lesz a főszerep.

Tavaly novemberben Pécsen –óriási sikerrel- indult útjára a Zenevonat Szuperkoncert-sorozat, amely 2016. június 4-én Debrecenbe érkezik. A Főnix Csarnokban felcsendülnek majd az LGT örökzöld slágerei, ízelítőül, mint a: Miénk ez a cirkusz, Álomarcú lány, A dal a miénk, Ringasd el magad.

A 70-es, 80-as évek egyik legkiemelkedőbb, legnépszerűbb zenekarából fellép a produkcióban Somló Tamás, Karácsony János és Solti János. Az LGT illusztris csapatához csatlakozik Heincz Gábor Biga, aki a fiatal generáció egyik legígéretesebb gitáros-énekese.

A legendás zenészeket az Abrakazabra kíséri majd, akik bő másfél évtizedes pályafutásuk során olyan neves előadókkal dolgoztak együtt, mint többek között Charlie, Demjén Ferenc, Balázs Fecó vagy Keresztes Ildikó.

Az esemény mai beharangozó sajtótájékoztatóján Dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere elmondta:,,Bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztunk, amikor a Debreceni Sportcentrum Kft.-re bíztuk a Főnix Csarnok üzemeltetését. 2015. június 1-je óta sikerült még nagyobb élettel megtölteni Magyarország második legnagyobb csarnokát, hiszen hétköznap az utánpótlás sportolók edzenek rendszeresen a létesítményben, míg hétvégén számtalan, elsősorban zenei-, és sporteseménynek volt házigazdája a Csarnok. A nagyobb rendezvényeket közel 60 ezren látogatták eddig, ami jónak mondható.”- zárta gondolatait az alpolgármester.

Varga Antal, az Abrakazabra zenekar vezetője:

,, Több mint 30 előadóval dolgoztunk már, Somló Tamásékkal is évekre nyúlik vissza a kiváló, közös munka.  A műsorban LGT dalok hangzanak majd el, a Heinz Gábor Biga által feldolgozott öt dal is szerepel a produkcióban, egyébként minden mást eredeti hangszerelésben játszunk. Vasárnap Sepsiszentgyörgyre utazunk, Erdély egyik legnagyobb fesztiváljára, mi leszünk a fő műsorszám, Bonnie Tyler előttünk fog játszani. A Főnixben 22 dalt hallhat majd a közönség, ismert dalokat, több mint két órás lesz a koncert. Megható, amikor a koncertjeinken 13-14 éves gyerekek együtt éneklik az örökzöld dalokat az idősebb korosztállyal.”- mondta a Debrecenben élő zenész.

Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetője:

,, Örülök, hogy a kézilabdának és a kosárlabdának köszönhetően sikerült a Főnix Csarnok látogatottságát megnövelni, bízom benne, hogy az első osztályú női meccsek helyszíne hamarosan a Főnix lesz majd, ami egyébként városvezetői, és egyesületi szándék is. Nagy sikere volt 2014-ben az Abrakazabra 15 éves jubileumi koncertjének, kiváló zenészek lépnek fel június 4-én, bízom benne, hogy újra teltházat tudunk produkálni.”-fogalmazott a Sportcentrum első embere.

Jegyek kaphatók online a www.fonixcsarnok.hu/zenevonat oldalon, továbbá a Debreceni Sport Hotel*** recepcióján 0 – 24 óráig, utóbbiban kezelési költség nélkül vásárolhatják meg a belépőket!

Jegyárak:

Állóhely: 2500 Ft

Ülőhely: 3900 Ft

A Főnixben is megáll a Zenevonat!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK